Hatalmas gyártócégek érkeznek Magyarországra: mit lépnek az IT-beszállítók?

Hatalmas gyártócégek érkeznek Magyarországra: mit lépnek az IT-beszállítók?

Az IT-cégek esetében az állami megrendelések és a versenyszférában való jelenlét egészséges egyensúlya a kívánatos mind szakmailag, mind financiálisan. A nagyvállalatokkal való együttműködéseknek az egész szektorban új lendületet adhatnak a járműipari és egyéb nemzetközi cégek Magyarországra érkezésével, ebből a Delta is igyekszik kivenni a részét az elkövetkező években. Emellett pedig a magyarországi KKV-k további korszerűsítése is fontos piaci lehetőség, amit a generációváltás és a korábbi években lezajlott digitalizációs fejlesztések mára beért kedvező tapasztalatai is gyorsítanak – mondta el Korcsok Katalin, a Delta Systems kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Portfolio-nak.

Kiemelkedő pénzügyi eredmény van születőben a Delta Tecnhologies-nél

Kiemelkedő pénzügyi eredmény van születőben a Delta Tecnhologies-nél

Leányvállalatainak pénzügyi teljesítménye alapján a Delta Technologies 2022. szeptember 21-én módosította előzetesen kiadott profitvárakozásait. A Delta Systems Kft., valamint a Delta Services Kft. leányvállalatok elfogadott, 2021-es éves beszámolója alapján a Delta csoportszintű gazdálkodási adatai a 2022. május 11-én kiadott, előzetes adatokról szóló tájékoztatóban (pozitív profit warning) jelzetteket meghaladóan alakulnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.